2013. május 8., szerda

Extrém babatúra a Dél-Hargitai NagyPiliskén



Május 5-én, vasárnap, 35 személy gyűlt össze a tusnádfürdői vasútállomás mellett, indulásra készen. A fent említett személyek közül 16 gyerek volt. A közepesen nehéz kategóriájú túra azonban jóval nehezebbnek bizonyult, főleg az útszakasz utolsó része miatt. A Piliske vadászház – Torony-kövek jelzetlen szakasza az utóbbi két évben (amikor utoljára ott jártam) nagyon tönkrement, az akkor még járható ösvényt tönkretették az erdőkitermeléssel, ennek köszönhetően az otthagyott faágak és gaz is annyira felvette, hogy csak megrögzött-, jól betanult turisták mehetnek végig rajta. A Torony-kövek környékén található kék háromszög jelzés sincs jobb helyzetben, hatalmas kidőlt fák zárják az ösvényt, szinte lehetetlenné téve ezek átmászását. Erre a beszámoló végén még kitérek. Úgyhogy aki a közeljövőben  a Piliskére készül, inkább a völgyön felvezető út ajánlott.
Kellemes vasárnapi reggelen indultunk tehát a vasútállomástól egy kényelmes erdőkitermelő úton a Nagy Sólyomkő irányába (650 m / 9,40 h). Lezser fél órás séta után megtaláltuk a piros háromszög jelzést, amely felvezet a szikla tetejére. A nagyon meredek oldalt könnyítette a viszonlyag jó állapotú szerpentines ösvény. Hosszú kígyózó sor alakult ki az erdőben, nagyon jól haladtunk, főleg a gyerekek tele voltak energiával. Főleg elől sokszor kellett figyelmeztetni, hogy ne menjenek messzire. Sok idő nem is kellett a 200 m-es szint leküzdéséhez, hamarosan a Nagy Sólyomkő tetején állhattunk. Itt fényképezésre is sor került, majd a reggeli elfogyasztása volt a fő téma (850 m / 10,45-11,15 h).
A pihenés és energiafeltöltés után a Dél-Hargita főgerince felé vettük az irányt egy jelzetlen gerincösvényen. Meredek szakaszok tarkították utunkat, de tiszta-, jól követhető ösvény állt rendelkezésünkre. Az elől velem együtt haladó gyerekek meglepően jó formában voltak, egy-egy szakaszt ki is szaladtak. Többször elhangzott „ezt is kimásszuk”, „ezt is leküzdjük” kijelentések, ami egy vasakaratú gyerekre utal.
Minél fennebb jártunk, az emelkedők is kezdtek enyhülni, majd átalakult egy kellemes sétává. El is értük a Dél-Hargita gerincét, a kék sáv jelzést. A gerincúton északra vettük az irányt és az útmelletti forrásból vizet vettünk. Alig 10 percre innen elértük a Piliske vadászházat, amelynek mindenki szemmel láthatóan örült (1250 m / 14,00 – 15,45 h). A szépen helyrehozott, takaros, tiszta házikó mellett letelepedtünk és készítettük az ebédünket. A felnőttek a szalonna-kolbász és egyebek sütésével voltak elfoglalva, a gyerekek főleg a ház körül különböző játékokat találtak ki és azokat űzték nagy lelkendezéssel. Mintha az erdészház erre a kis időre átváltozott volna a kisiskolások intézményévé, olyan volt a hangulat. Evés után mindenki a számára legkellemesebb pihenőformát választotta, majd eljött az idő a csoportkép készítésére és az indulásra. Szinte fájt otthagyni azt a kellemes környezetet, nem volt a legjobb megszakítani a gyerekeket a játszódásukból, de indulni kellett.
A házikótól ismét jelzetlen ösvényen indultunk a Torony-kövek felé. Nagy vulkanikus köveken egyelőre felfele mentünk a mellékgerincen. Még ez lett volna a kisebb probléma. Két-három csúcs után következett az ereszkedő, de itt kezdődött a kálvária. Főleg a menetirányunk balodalán erdőkitermelések voltak. Itt kellett volna legyen az ösvényünk is, persze ezt már tönkretették. Sok kidőlt fát (biztosan gyengébb minőségüt) nem szállítottak el, ezeken nagyon nehéz volt az átkelés. A levágott ágakat is otthagyták, semmit nem pucoltak el. Ezeket a gaz felvette és keményen utat kellett törjünk magunknak. Szerencsére az irányt jól ismertem, mivel többször jártam ott, így az eltévedés veszélye nem állt fenn. Minél lennebb érve egyre meredekebbé vált az utunk. Az általam ismert ösvény nagyon elciheresedett, így követtük a gerincélt, de itt sem volt leányálom haladni. A velem elől haladó gyerekek azonban felülmúltak minden képzeletet. Semmilyen zokszó nem volt, sőt egy hatalmas kalandnak vették az egészet.
Megérkeztünk a Torony-kövek melletti kék háromszög jelzett ösvényre. Gondoltam, hogy jelzett ösvény lévén, nem lesznek ilyen problémák. Tévedtem, hiszen itt ugyanúgy szinte azokkal a gondokkal küzködtünk. Főleg az útszakasz középső és alsó szakaszán. A gyerekek azonban hősök voltak, hiszen most is ismételték az „ezt is leküzdjük”, „ezt is átmásszuk” jelszavakat és megszületett egy újabb kijelentés is „mi vagyunk a túlélők”. Mondanom sem kell, hogy megérdemelnének minden kitüntetést, ahogyan bizonyították az állóképességüket.
Végre valahára leértünk a völgybe és egyben az autópályához hasonlítható erdőkitermelő útra. Innen már besétálhattunk a közelben levő Tusnádfürdőre és annak vasútállomására (650 m / 20,15h).
Hála Istennek a túrán nem történt különösebb baj, mindenki a ciherben való küzdésének köszönhetően kisebb-nagyobb karcolásokat vihetett haza „emlékül”. Inkább a szülők mintsem a gyerekek voltak elfáradva, ez érthető is, hiszen ők voltak azok akik nagyon oda kellett figyeljenek kicsinyeikre.
Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindenkitől e kellemetlenségekért és a közeljövőben jobban odafigyelek az útvonal előállításakor. Még most is a fülemben cseng a „MI VAGYUNK A TÚLÉLŐK !” jelszó és ez igaz is. E túrán mindenki egy-egy túlélő és hős címmel gazdagodott. 

Fotók: