2017. február 21., kedd

Barcarozsnyó-Salamonkő, feb 19



Február 19-én vasárnap, négyen indultunk a Barcarozsnyói vasútállomásról (600 m / 8,15 h). Végiggyalogoltunk a városközponton, majd a Brassó Pojána felé vezető műúton mentünk a Vár-völgyi turistaközpontig. Innen az erdőben folytattuk utunkat a kék kereszt jelzésen, amely kényelmes emelkedővel vezetett bennünket. Kevés volt a hó, így előrehaladásunkat ez nem nehezítette. Az időjárás éppen velünk tartott. Felérünk egy mellékgerincre, ahol egy másik jelzést találunk amely szintén Rozsnyóról jön. Egy 90 fokos eltérő után haladunk a Rozsnyói barlang felé. Az ösvény az olvadás-fagyás miatt egyre csúszósabbá vált. Megtaláltuk a Rozsnyói-barlang bejáratát (850 m / 10,00 h). Két lámpánk is volt, így be is mentünk a barlangba egészen egy lyukig, ahonnan csak a kifeszített dróton ereszkedhettünk volna tovább. Ezt nem vállaltuk be, mert nem készültünk barlangászni.

A barlang szájától egy kellemes emelkedő leküzése után a Pogányok templomához érkeztünk (950 m / 10,30 h). Megtekintettük az érdekes kőformációkat, majd kimentünk a kilátóhoz. Sajnos itt sokat nem üldögélhettünk, mert igen hideg szél fújt. Szép rálátásunk volt a Keresztényhavasra és a Bucsecsre, noha a felhők eléggé eltakarták.

A Pogányok templomától a Repülősök-tisztása felé vettük az irányt. Kényelmes, szép ösvény vezetett az erdőben egészen a műútig. Épp azelőtt megálltunk pihenni és falatozni. Megújult erővel érkeztünk ki a műútra, amelyen 1,5 km-es gyaloglás után a Repülősök-tisztására érkeztünk. Megállás nélkül az Üvegvölgy felé vettük utunkat, sietve is, hogy az autós forgalomtól szabaduljunk. Az Üvegvölgy igen kényelmes tisztását hosszasan végigjártuk, majd Brassó Pojána alsó felében ismét műútat keresztezünk. Innen a Salamonkövekig egy szép erdei ösvénnyel ellátott ereszkedőben volt részünk. A Salamonkőnél már a buszunk is várt ránk (600 m / 13,30 h), majd Brassó központjában egy cukrászdában tettünk pontot e rövid, de annál szebb kirándulásnak.

Fotók: